Létrehozás dátuma: 2021-02-20
A szóhasználat már ismeretes azok számára, akik felújításban, átalakításban gondolkodnak. Mit is takar ez a kifejezés pontosan? A generálkivitelező egy olyan vállalkozás, személy, aki szakmailag megfelelő képzettséggel, tapasztalattal rendelkezik, ahhoz, hogy egy akár nagyobb beruházás, építkezés folyamatait levezényelje, felügyelje. Ehhez szükséges egy hiteles meghatalmazás a megbízótól. Legfontosabb teendője, hogy az alvállalkozókat rendszerezze, a munkafolyamatokat egymáshoz hangolja praktikusan, hogy ne forduljon el fennakadás, és határidőre minden megfelelően elkészüljön. Előfordul, hogy a főkivitelező, fővállalkozó kifejést is alkalmazzák rá, de ezek téves megfogalmazások.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy mennyivel egyszerűbb lenne megtakarítani a kivitelező munkadíját, mert úgy érzik, hogy ők is képesek elvégezni ezt a feladatot. Előfordul ugyan, hogy valaki tényleg meg tud birkózni vele, de akadnak bőven, akik számára kudarcba fulladt a próbálkozás. Gyakorta szembesülünk azzal, hogy már csak az utolsó pillanatban veszik igénybe a kivitelező szakértelmét, mikor már teljes reménytelenség lesz úrrá rajtuk, és érzik, hogy szakember kell az általuk kreált hibák helyrehozatalához.
Ilyenkor a magunknak előidézett kellemetlenségen kívül számolhatunk azzal is, hogy sajnos az időnket, pénzünket is pazaroltuk. Ha tudjuk, hogy idő szűkösségében vagyunk, nem fog jutni elég energiánk még a szakemberek ellenőrzésére is, vagy esetleg egyéb elfoglaltságaink miatt nem tudunk a helyszínen lenni, akkor jobb a dolgok elé menni, és megbízni egy kivitelezőt, hogy gördülékenyen haladjanak a munkafolyamatok.
Nem állítunk újdonságot, ha azt mondjuk, hogy egy házépítés nem egyszerű feladat, ami nem mellesleg rengeteg időt is szakértelmet vesz igénybe. Előfordul, hogy a sokat látott szakik is kudarcot vallhatnak bizonyos dolgokban, hiába rendelkeznek rengeteg tapasztalattal. Komplikált procedúra egy ilyen munkatervet hatékonyan és zökkenőmentesen kivitelezni.
Nagyon nagy fontosságú, hogy legyen valaki, aki a kezében tartja az irányítást, előírásoknak megfelelve vezényeljen az egész építkezés alatt, tehát amíg úgymond kulcsrakészen át nem adja az épületet. Rendkívül fontos, hogy a kivitelező milyen tudással rendelkezik, hogy folyamatosan képzi-e magát, naprakész-e szakmailag. Ugyanis a tudomány ebben az iparágban is jelen van. Sorozatosan merülnek fel az újabb és újabb építőanyagok, frissebb, praktikusabb, technológiák, amiket ha alkalmazunk, spórolhatunk akár az építkezés során, akár a későbbiekben az épület birtokbavételét követően.
Az alábbiakban összeszedtük, miért ajánlott szakembert megbíznunk:
ismeretesek számára az építkezés folyamatai – tudja, hogy mikor mit és hogyan érdemes elvégezni. Minket kímélve intézi a szervezést, telefonok lebonyolítását. Neki kell lebonyolítania a tervezést, a beszerzést, kiválasztania az alvállalkozókat, és ellenőriznie magát a kivitelezést.
kereskedelmi tájékozottság – feladata az alvállalkozók felügyelete, alapanyagok, beszerzési források felkutatása, a munkafolyamatok megfelelőségének, minőségének ellenőrzése
az ütemtervek tartása – felelős, hogy az építkezés az előre eltervezett tempóban folyjon, hogy egymásra épülve, akadálymentesen történjenek a folyamatok. Ez az a szakértelem, mellyel spórolhatunk az időnkkel, pénzünkkel.
kontaktok – a profi kivitelező rendelkezik olyan listával, mely tartalmazza azon beszállítókat, alvállalkozókat, akikkel már sikeresen együtt tudott dolgozni. Ha gyümölcsöző volt az eddigi munkakapcsolat, akkor a későbbiekben is bátran veszi elő ezeket a kapcsolatrendszereket. Rendkívül lényeges szempont tehát a hozzáértés, jártasság, alkalmasság.
a megállapodás, és a részletek –a mindennapi közös munka miatt kifejezetten fontos, hogy alaposan tájékozott legyen a szerződésben foglaltakkal, hogy az alvállalkozóval maradéktalanul be is tudja tartatni a vállalt feltételeket. Nagyon kell figyelnie a határidőkre, hisz anyagi hátránya is lehet, egy esetleges csúszásnak. Részese kell, hogy legyen a munkanapoknak, nem tűnhet csak úgy el, úgyhogy emiatt nem kell aggódnunk. Felelősséggel tartozik az általa vállaltakkal, ha bármi kérdés, probléma merülne fel, elérhetőnek kell lennie, hogy minél előbb a megfelelő megoldásra törekedjen.
Amint látható, elég sokrétű feladatkört kell ellátnia egy generálkivitelezéssel foglalkozó vállalkozásnak. Nem nekünk kell az ügyintézések miatt izgulnunk. Elejétől a végéig belelátunk a részletekbe, a munka lefolyásába, sőt ha bármivel nem értünk egyet, vagy menet közben valamit módosítanánk, jelezhetjük, és a szakértők segítségével átbeszélhetjük. A jelenlegi korszerű építkezések rendkívüli tempóban haladnak. Fontos szempont a gyorsaság, és eredményesség, hisz nincs időnk, amit elvesztegethetnénk. Nem szabad abba a hibába esni, hogy spórolás miatt hanyagoljuk a minőségi kivitelezést se időben, se színvonalban.
Sajnálatos tény, hogy ebben a szakmában is előfordulnak kóklerek. Hiány van profi szakemberből, és egyre sokasodnak azok, akik gyorsan akarnak meggazdagodni megfelelő háttértudás nélkül. Óvatosan, és körültekintően kell keresni, nehogy csapdába essünk. Fontos a megbízás előtt elővigyázatosan, megfontoltan választani, célszerű referenciákat kérni.
Partnerek:
Lampone.hu
Csőradiátor